Érzem, hogy közeleg a tavasz, ezt nem is le­het nem érezni, amikor az ígérete benne van már minden napban! Olyan apróságoknak is örülök, hogy reggel, mikor munkába in­dulok, már világos van, és este, mikor elin­dulok hazafelé, még világos van!

Ilyenkor tapasztaljuk csak meg igazán, hogy az élet csodái a kis dolgokban öltenek testet. Fantasztikus nyomon követni a természet éledését, hiszen a fák, a bok­rok, a talaj újra erőre kapnak, és tudjuk, hamaro­san virágba borítanak bennünket. De nemcsak a természet éled újra, hanem mi is, amikor az első tavaszi napsugarak megcsillannak az ablakon. Nincs még igazi ereje a napnak, de mégis, amikor felé fordítjuk arcunkat, szinte az egész testünket átjárja a megújulás boldog ígérete. Virágminta vékony ecsettel

Nem csoda hát, ha a szekrényből előkerülnek a vidám, üde színű ruhadarabok, hiszen kinek van már kedve fekete nadrágban, és csizmában róni az ol­vadó hóval szegélyezett utakat? Vékonyod­nak a kabátok, szépen lassan a szekrény mélyére vándorolnak a sapkák, sálak és kötött pulóverek, helyet adva a felújított tavaszi kollekciónak. Tavaszi virágminta díszítésA szépségipar­ban dolgozók számára munkával teli ez az időszak, mivel kezünket előbújtathatjuk a jó meleg kesztyűből, napvilágra kerülnek a körmök, amik szinte sóhajtoznak egy élénk színű lakkért! Mivel egyre többet mutatha­tunk magunkból, megnövekszik az igény arra, hogy még ápoltabbak, csinosabbak legyünk, de ez így is van jól! Körömdíszítés virág

És ez nemcsak a hölgyekre igaz ám, hiszen egyre több férfi vendégünk van, akik maguk, és társuk, vagy leendő társuk kedvéért jönnek, és ápoltatják kezüket.

Egy szó, mint száz, örüljünk a minden­napoknak, élvezzük a napsütést, és várjuk együtt a tavaszt, hátha akkor hama­rabb elérkezik!Tavaszköszöntő műkörömdíszítés

Fotó: Rába Szabolcs
Köröm és szöveg: Czipauer Barbara
Eredeti megjelenés: Körömmánia Magazin – I.évfolyam, 3.szám

Megosztás: örülünk, ha megosztod, elmented! (használd az alábbi gombokat)
  • E-mail
  • Iwiw
  • Facebook
  • MySpace
  • del.icio.us
  • Tumblr
  • Twitter
  • Google Bookmarks
  • Live
  • RSS

«

»

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.
Mi a véleményed?
(Ha hivatkoztál cikkünkre, küldj trackback-et a blogodból, automatikusan megjelenik itt)

* Név

* Email címed

Weboldalad címe

A szerző
Olvasók véleménye
Jelenleg nincs szavazás.
Feliratkozás
klubok/partnereink
Csatlakozz közösségi oldalainkhoz!
  
Facebook Fanpage        iWiW Klub             Rövid híreink
Utolsó hozzászólások
  • Tündi: Azt szeretném kérdezni,hogy az üzletben már kint volt az ÁNTSZ,irt egy...
  • HADIDZSE: Minden elismerésem a tiétek!!!!Csajok egyszerűen SZUPER mindegyik!!!!!!
  • HADIDZSE: GYÖNYÖRŰ-en dolgozol!!!!Gratulálok!!!!!!
  • HADIDZSE: Gyönyörű munka csodálatos a színvilága!!!!Nagyon szép a kidolgozása csak...
  • HADIDZSE: Csodálatosan szép munka!!!!!!GRATULÁLOK!!!!!!!!! !!!!! GYÖNYÖRŰ!!!!!!!!!!!!!!!!!...
Rovataink
Korábbi cikkeink
Témáink