Magyarország talán legkedveltebb színész-énekes házaspárjának egyik tagja, Szinetár Dóra állandó vendégünk a szalonban. Leg­utóbbi találkozásunk során férjét, Bereczki Zoltánt is elhozta hozzánk. Amíg Dóra kislányukkal, Zórával sétált, rendbe szedtük Zoli körmeit. Riportunkból azt is megtudhatják, mit kért tőlünk cserébe egy kiállításon nyújtott segítségért…

Hogy is volt ez, Zoli?
Ez egészen pontosan úgy történt, hogy egy előadás kivitelezésében kérted a segítségünket – hiszen jól ismerjük már egymást egy ideje – Dóri konferált, én pedig a zenét írtam és állítottam össze hozzá. Mivel egy reneszánsz témájú filmet kellett készítenetek, egyértelmű volt, hogy a Rómeó és Júliából visszük a zenét, és engedélyt kaptál arra is, hogy a ma­gyar nyelvű musicalből két dalt is felhasználhass. Azt hiszem, ez abban az időben igencsak kuriózumnak számított! És igen, valóban azt kértem cserébe, hogy készítsd el Dóri körmét, ami nagyon szép is lett!

Ebből arra gondolok, hogy számodra fontos a kézápolás és szereted, ha a feleséged körmei is szépek, rendezettek.
Ez pontosan így van. Úgy gondolom, hogy nemcsak az öltözködés, vagy például az evés árul el sok mindent az emberről, de bizony a keze, a körmei is. Nekem ezek sokat elmondanak az adott emberről, és bizony egy ápolatlan kéz látványa rengeteget tud rontani az összképen…

"Duett Karácsony" - Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán

Zoli manikűrje kész, Dóra is visszajött a sétálásból, így a beszélgetést hármasban folytatjuk tovább.

A mi ismeretségünk jó néhány évre visszanyúlik, noha voltak benne szünetek, hiszen közben megszületett a második gyer­meked.
Igen, a körömápolásra igyekszem nagy hangsúlyt fektetni, ez az a terület, amivel nem nagyon tudok mit kezdeni, mert a saját körmöm sajnos töredezik, de az az anyag, amit a legutóbb használtál, nagyon bevált. Arról nem is beszélve, hogy sajnos nekem is van egy rettenetes szokásom, körömrágós vagyok… A körmöm munkaeszköz, mégha a színpadról nem is látszik, de rendezettnek kell lennie. Pedikűröshöz nem járok, mert a lábam ápolását minden este a zuhanyzás után egy habkővel megoldom. Nagyon ajánlom ezt mindenkinek, mert ezzel a napi két perccel órákat tudunk megspórolni, ami egy kétgyer­mekes anya életében nagy dolog! Már a hajamat sem festetem, fodrászhoz csak a vágás miatt járok, tehát ezzel sem töltök el sok időt. Amire nem bánom a ráfordítást, az a körmöm.

Emlékszem, mindig is a természetes hatású körmöket szeretted, bár elég sokat kellett kísérletezni, mire erre gumizselére rátaláltunk, de ez bevált neked.
Valóban, mindig törekedtem arra, hogy természetes hatást keltsenek a körmeim, és a zselével pontosan ezt érem el. Nem is vagyok az a típus, aki a hosszú, vörösre festett karmokat szereti, és a szerepeim is egészen mást kívánnak meg tőlem. Jellemzően kislányokat, mesehősöket alakítok a színpadon, egyik sem olyan karakter, amire a piros köröm illik. Talán egyedül a Mozart volt az, amiben ezt be lehetett vállalni. Amikor tavaly az Arénában volt koncertünk amiről DVD felvétel is készült, ott például nagyon fontos volt, hogy minden tökéletes legyen, a köröm színének passzolni kellett a ruha színéhez, emlékszel, te is ott voltál, és segítettél.

Szöveg: Kuritár Melinda
Eredeti megjelenés: Körömmánia Magazin – III.évfolyam, 1.szám

*Tipp:
- ezt a számot még megvásárolhatod a kiadónál [megrendelés]
- “Duett Karácsony” – Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán [www.musicalduett.hu]
Megosztás: örülünk, ha megosztod, elmented! (használd az alábbi gombokat)
  • E-mail
  • Iwiw
  • Facebook
  • MySpace
  • del.icio.us
  • Tumblr
  • Twitter
  • Google Bookmarks
  • Live
  • RSS

«

»

1 Hozzászólás a "Híres vendégek kézápolása – interjú részlet" cikkhez.
  • Barbara 2010/01/12 at 14:56

    Szerintem úgy lett volna teljes ez a cikk, ha egy fotót mutattál volna Dóri körméről.
    További szép munkákat!

Mi a véleményed?
(Ha hivatkoztál cikkünkre, küldj trackback-et a blogodból, automatikusan megjelenik itt)

* Név

* Email címed

Weboldalad címe

A szerző
Olvasók véleménye
Jelenleg nincs szavazás.
klubok/partnereink
Csatlakozz közösségi oldalainkhoz!
  
Facebook Fanpage        iWiW Klub             Rövid híreink
Utolsó hozzászólások
  • izus81: az első valami borzalom még ha direkt is van
  • Csaba: A fent hivatkozott 6/1969. (IX.4.) EÜM. rendelet 2007. december 31.- én hatályon...
  • molnár erzsebét: szia
  • ilditweety: Egy infó kimaradt…. :) Budapesten szeretném az OKJ-s tanfolyamot elvégezni.
  • ilditweety: Sziasztok! Most szeretném megtanulni a műkörmös szakmát. Tudnátok abban...
Rovataink
Korábbi cikkeink
Témáink